Tisza túrák Kelet-Magyarországon és Ukrajnában
Hasznos tanácsok, tudnivalók a Tisza túrához

Már Charles Darwin észrevette, hogy a házinyulak agya kisebb, mint a vadnyulaké, és úgy gondolta, hogy ebben szerepe van annak, hogy a vadnyulak sokat mozognak és állandóan változó környezetben, tartózkodnak. A változó kihívásokkal teli környezet hatásait az agyműködésre számos kutatás bizonyította. A 90-es évek végén egy kutatócsoport az egerek ketrecébe mókuskereket rakott. Óriási meglepetésre, amikor elkezdték vizsgálni az állatok hippokampuszában, az agynak azon részét, amely a tanulásért és memóriáért felelős, új sejtek képződését neurogenézist fedeztek fel. Azt már korábban is tudták, hogy az agyban található őssejtek idegsejtekké válhatnak bizonyos még nem teljesen felfedett mechanizmusok által. Az azonban, hogy a mozgás testedzés neurogenézist okoz teljesen új felfedezés volt.

 

A testedzés agyműködésre gyakorolt kedvező hatását vizsgáló tanulmányok sorra jelentek meg az óta is. Többek között igazolták, hogy az öregedéssel együtt járó agylágyulás mértéke a rendszeresen testedző csoportban kisebb volt, mint az inaktív életmódot folytatóknál.

Az edzett emberek, adott feladatra több idegsejtet képesek aktiválni és sikeresebben oldják meg a feladatot. Amerikai kutatók edzésre fogták az edzetlen idős embereket, és hat hónap edzés után, jelentős javulás történt az agyi funkciókban és több idegsejtet sikerült a kísérleti személynek mobilizálni.

 

Sorozatos vizsgálatokkal 8-16 éves gyerekeken is egyértelműen bizonyították különböző kognitív funkciókat mérő tesztekkel, MRI vizsgálatokkal, hogy a rendszeres testedzés jelentősen javítja az agyi funkciók többségét.

10 éves diákoknál vizsgálták, hogy az egyszeri az egyszeri fizikai aktivitás után, miként változik a diákok szövegértése, felismerik-e a helyesírási hibákat. A közepes intenzitású testedzés után közvetlenül javult a diákok szövegértése.

 

A testedzés számos mechanizmuson keresztül javítja az agyi funkciót, melyek között szerepel a jobb agyi oxigénellátás, keringés, neurogenézis, az emelkedett neurotrofin szint.

 

A civilizáció egyik legkártékonyabb hatása, hogy odaragaszt bennünket székeinkhez, pedig a testedzésnek fontos szerepe volt és van a humán evolúcióban, és genetikai állományunk optimális kialakulásában. Szükség van arra, hogy legyőzzük lustaságunkat, és tudatosan építsük szellemi és testi képességeinket, melyek összefüggnek.

 

Ebben a folyamatban segítségünkre lehet a vízitúrázás is, hiszen egy hetes vagy rövidebb túrán az evezés mellett sok egyéb jellegű mozgást is végzünk. Gondoljunk csak a napi pakolásra, utazásra, sátorállításra, hajócipelésre stb. Ráadásul mindezt gyönyörű környezetben, szabadban, jó levegőn, esőben vagy napsütésben tesszük. Íme egy plusz érv a vízitúrázás mellett.

 

Tartson velünk!