 |
 Amikor még Attila és hunjai bírták e földet, a Máramarosi-havasok között két vár állt: az egyik Tisza, a délceg ifjú bajnoké, a másik egy csapodár özvegyé, Izzáé. Az özvegy szemet vetett a daliás ifjúra, de Tisza egy pásztorleányba volt szerelmes. Izza vetélytársát titkon elraboltatta, és földalatti börtönbe záratta. A pásztorleányt mindenki halottnak tartotta. Ezután Izza minden asszonyi fondorlatát bevetette, hogy elhódítsa a deli vitézt. Igyekezete nem maradt eredménytelen, Tisza nem tudott ellenállni a bűvöletes csábításnak. Elfeledte a pásztorleányt, és nőül vette a büszke özvegyet. De a kikapós nő, a mézeshetek után nagyon gyorsan hűtlen lett férjéhez. Mialatt Tisza a csatamezőn tette kockára életét, ő új kedvessel töltötte napjait. A havasok mindenható ura, a rémkirály előtt nem maradt titokban a dolog. A nagy hegyek között, a csatából hazatérő Tiszának elmondta az igazságot: neje hűtlenségét, s a még életben levő hű pásztorleány sorsát. A bajnok szívébe fájdalom hasított, de nem tudott sírni. A rémkirály megszánta, és kősziklává változtatta. Elfojtott fájdalmát könnyek özönében, vízforrásban engedte folyni. A Máramarosi-havasokban ezen forrásokból ered, és csörgedez még most is a Tisza. A hűtlen özvegyet is forrásos kősziklává változtatta, de büntetésből az Iza folyó a Tisza kebelébe ömlik. A havasi rémkirály börtönéből megszabadította a pásztorleányt, s méltatlan szenvedéseiért Tisza és Izza várával ajándékozta meg.
|
|
 |